Igazat keresve

A második világháború alatt a US Navy tudósai és kutatói azon dolgoztak, hogy egy tökéletes álcázási technikát/technológiát fejlesszenek ki hadihajóik számára.

Az elméleti hátteret az einsteini általános relativitáselmélet és az elektromágnesesség jelenségének ötvözése adja, s az a lényege, hogy ha egy test (hadihajó) körül egy megfelelő erősségű mágneses mezőt alakítunk ki, úgy a test az ellenséges radarok számára láthatatlanná válik.


A folyamat kapott egy fedőnevet Szivárvány-terv - Project Rainbow.

Helyszínül az amerikai haditengerészet philadelphiai kikötőjét és hajójavító dokkjait szemelték ki,  tárgynak pedig a DE-173-as hadrendi számú USS Eldridge kísérő rombolót 1300 tonna vízkiszorítással, amelyet felszereltek minden olyan szerkezettel, amit a huszadik század közepének technikája produkálni tudott.
Szemtanúk és résztvevők utólagos beszámolója szerint az Eldridge pár pillanatra egy hatalmas, zöldessárgás ködbe burkolózott, majd úgy a radarok, mint pedig az optikai megfigyelők számára 10 (más források szerint 14) percre láthatatlanná vált, hajótestestől, fegyverestől, legénységestől, vasmacskástól, mindenestől (mintegy száz tengerész tartózkodott a fedélzeten a kísérlet során).

Egy másik verzió szerint a zöldes köd szabad szemmel végig érzékelhető volt a hajó hűlt helyén, illetve figyelmes szemlélők a hajótest lenyomatát látni vélték, mint egy furcsa mélyedést a kikötő vízében.

A kísérlet végén látszólag minden visszatért az eredeti állapotába, csak a teljes állomány sugárban állt továbbá erős fejfájásról, szédülésről és végtagremegésről számoltak be még napokig. Vezérkar tudományos tanácsa úgy határozott, hogy finomítanak a berendezés beállításain és megismétlik a kísérletet.

Erre októberben került sor, amikor is szándékon túlmutató eredmény született – hogy ezzel a számomra roppant kedves, büntetőjogból ismert fordulattal éljek: a köd eleinte ismét ott terjengett ugyan a hajó helyén, de a harmincadik másodpercben egy kék villanás következett be, majd a hajó úgy eltűnt a megfigyelők szeme elől, hogy sem köd, sem mélyedés a vízben, sem semmi nem maradt utána.

Ugyanebben az időben a Philadelphiától mintegy 350 kilométerre fekvő norfolki haditengerészeti bázis radarján (illetve a közelben horgonyzó SS Andrew Furuseth kereskedelmi hajó legénységének szeme előtt) pár percre megjelent az Eldridge, majd ismét eltűnt (a zöldes köd, illetve az azt követőkékes villanás kíséretében), hogy felbukkanjon eredeti helyén, Philadelphiában.
Ezt a második kísérletet a romboló legénysége nehezebben élte meg, mint az elsőt: számos sérülést, végtagtörést regisztráltak, sőt, több tengerész állítólag nyom nélkül el is tűnt (pontosabban nem tért vissza). Utólag olyan események is bekövetkeztek, hogy bizonyos tengerészek (spontán módon) részleges vagy teljes láthatatlanságot produkáltak még hetekkel, hónapokkal a kísérlet után is, amit hidegrázás, hányinger, fejfájás és eszméletvesztési szindrómák is kísértek.

Az ötvenes évek közepén bukkant fel egy magát Carl M. Allendének nevező, állítólagosan az Eldridge egykori legénységéhez tartozó személy, aki megosztotta emlékeit és élményeit egy Morris Jessup nevű amatőr csillagásszal és fizikussal.